[6-1]
Megindult az élet a kislány ügyét illetően, de ő már egy másik áldozattal beszélget.
"Véleten" belébotlott egy fiatal fiú, bagyjából 25 év körüli lehet. Sötétbarna szem, jéghideg tekintet, és bársonyos mosoly.
A fiút hamar az ujjai köré csavarta, hisz, akárhogy is nézzük, saját személye elragadó és rendkívüli a maga módján, és persze különlegesen szép. Tudja hogyan mászhat bele mások szívébe, így nem volt nehéz dolga.
Egy parkba sétált a fiúval ahol az egyik padon hagyott egy szelet almát, formázott héjjal, ami úgy néz ki mint egy nyuszi.
Ezután elvonult a fiúval egy sötétebb részre, ahol nem igazán járnak emberek. Nem undorodik önmagától, sem az efféle afféroktól ha az a célját szolgálja. Néhány pihegés közepette, melyet csókjai váltottak ki, gyümölcsvágó kését a hasába mélyesztette, tövig nyomva a puha bőrben, majd szép lassan leengedte a nyöszörgőt a földre.
Néhány szép mondat elsuttogása után, elvette az ő kristályát is, majd vállánál kicsit megszaggatta a ruha anyagát, belekarcolt egy almát a bőrébe, majd arra helyezte azt az almát, amiből korábban kivágott egy szeletet.
Kíváncsi arra hogy megtalálják-e, de ha meg is találják, nem tudják rábizonyítani.
Távozik a helyszínről, miután elrendezett mindent, és magánál hagyja a gyilkos fegyvert.
Azonban figyelmeten volt. Hófehér hajszál esett a fiú felsőjére.
Ami úgy árulkodik, mint a macska bajszán a tejföl, az üres tejfölös doboz mellett.
|
Szinte örültem annak, hogy újabb munkát kaptam, mert így el tudtam szabadulni a zsongó főhadiszállásról. A jekentés alapján egy kislányt holtan találtak egy léggömbbel a... nyakán? Érdekes. A Draenler-lány már járt a helyszínen, de szinte semmit nem tudott meg azon kívül, hogy legutoljára valami fura fehérruhás és fehér hajú férfi társaságában látták... Nyilván ő a tettes.
Körbenéztem, de senkit nem láttam, akire illett volna a leírás. Én sem gondoltam persze, hogy ennyire egyszerű dolgom lenne, de ki tudja, talán amatőrrel van dolgom.. Bár akkor nem engem küldtek volna..
Bementem a sikátorba és elemezni kezdtem a látottakat. Azt hiszem, vissza kell vonnom az előző megjegyzésem; ezek a jelen egyáltalán nem egy amatőrre utalnak.. Elcsalta ide ezt a végtelenül ostoba és naiv kislányt, tehát előre megfontolt szándékkal tehette.. De miért pont egy gyerek? Polgárpukkasztás? Hírverés? Ki tudja, soha nem értettem az őrüleket.
Még nem végeztem a vizsgálódással, mikor Chuuya és az őt kölyökkutyaként követő lány megérkezett. Chh, utálom a kutyákat.. Hátrapillantottam a vállam felett, de nem szóltam egy szót sem, csak folytattam eddigi tevékenységem. A hangokból ítélve ők is nyomok után kutathattak.
Mivel nem jutottam sokmindenre, otthagyva a másik kettőt a rendőrségre mentem. Nem mintha ők bármit is találtak volna, de a lány szülei - mint minden normális szülő hasonló helyzetben - a közeli kapitányságot kereste fel. Egy vezető pozícióban lévő rendőrtől megtudtam, hogy a szülők megerősítették, hogy az ő láynuk látható a helyszínen készült képeken. Odamentem az épp zokogó szülőkhöz. Felettébb kellemetlenül éreztem magam, de nem zavart, hogy az elvárhatő együttérzés helyett egyből a lényegre tértem.
- Meséljenek a lányukról. Minden apró részlet segíthet - daráltam le a rutinszöveget, ami egyébként nem az én feladatom lett volna, de az a másik kettő annyira lemaradt, hogy kénytelen voltam a munka ezen részét is egyedül elvégezni.
Megtudtam tőlük rengeteg felesleges adatot, de ami lényeges: a lány képességhasználó, áldott volt. Ez nem olyan ritka manapság, és az is lehet, hogy csak véletlen, de szöget ütött a fejembe...
|
Nem is emlékszem, hanyadik kört futottam az emberek közt információmorzsák után kutatva... Teljesen kimerültem; ráadásul alig tudtam meg valamit. Sokan szinte semmit sem láttak, bár nem is csodálom, hiszen valószínűleg hang nélkül történt az egész, a profizmusból ítélve.. Annyit tudtam meg, hogy a kislányt legutoljára egy fehér ruhás, fehér hajú ember társaságában látták. Azért elég feltűnő egy ilyen ember, nem? Hogyhogy nem emlékeznek rá többen...?
Oké. A teória a következő: a kislány árulta a lufikat, a férfi megkörnyékezte és elcsalta a sikátorba, ahol kegyetlenül meggyilkolta. Több kérdés is felmerül: miért pont ezt a kislányt nézte ki magának a gyilkos? Egyáltalán ki ő? Hol lehet most? Sajnos egyelőre semmire sem tudom a választ...
Úgy döntöttem, hogy az a legbiztosabb, ha visszatérek a bázisra és elmondom Chuuyának, mi történt, miket találtam. Ki tudja, talán már ismerik a fickót..!
Ezen felbátorodva visszasiettem a főhadiszállásra. Sajnos Chuuya épp nem volt bent, így kénytelen voltam megvárni. Nem sokkal később meg is érkezett, mire elhadartam neki a történteket. Eléggé összezavarodottnak tűnt, és sajnos csalódnom kellett, fogalma sem volt, ki lehet a fickó.. Mindenesetre összekapta magát és megegyeztünk, hogy együtt visszamegyünk a tetthelyre, hátha nem vettem észre valami használhatót.
Sietnünk kell, minden pillanat számíthat.
|
Fülébe csiripelték a madárkák, hogy már a holtest nyomára bukkantak. Kuncogva járkál a városban, csípőjén a bordó bársony szütyő lóg. Jelenleg nem unatkozik, és nem is merül el az unalom fekete iszapos tengerében. Szórakozott. A gyilkosság mindig kicsit felpezsdíti a vérét.
A kérdezgetéseknek megvan az eredménye, az egyik közelben leskelődő férfi elmondja a nőnek, aki nyomoz a kislány halálának ügyében, hogy ő látott, egy hógehér ruhás, fehér hajú férfit, aki odament a kislányhoz. De mást már nem látott mert bement a boltba, ahonnan nem rég lépett ki.
Mások mást nem láttak, sem több mindent, sem pedig új dolgokat az ügyet illetően.
Ha a lány kér személy leírást a titokzatos hófehér férfiról, többet nem tud annál, hogy vörösek a szemei mint az albínóknak, és nagyon sápadt a bőre, és a mosolya ijesztő.
Tatsuhiko a városban lófrál, talán következő áldozatát keresve. Új ötlet fogalmazódott meg benne, miszerint kicsit elméjedne az alkímia rejtelmeiben, amihez neki kristályokra van szüksége. Régen az alkimisták nagy dolgokra voltak képesek, ám akkor mé a mágia egyes formáival nem voltak tisztában. Ám most, szinte bármit megalkothatnak. Megremeg egy kissé és egy drámai mosoly után folytatja a sétát.
|
A főhadiszálláson nem kellett sokáig keresgélnem Chuuyát, a hangját már messze, a folyosó végéről hallottam. Halkan kuncogtam ezen. Benyitottam, és láthatóan feldúlt barátom nem is kertelt, egyből letámadott és a kezembe adott egy lapot, rajta egy megbízatással.
- Pont jókor. Egy nő körülbelül 15 perce egy holttestet talált egy sikátorban. Egy... kislányét... - teljesen ledöbbentem. Mégis mit árthatott egy kislány bárkinek is?! Megértettem, Chuuya miért volt ennyire kiakadva, és korábbi jókedvem úgy illant el, mintha jelen se lett volna. Megráztam a fejem és igyekeztem összeszedni magam. Átfutottam a papírt, de csak annyi infó volt rajta, amennyit épp az imént hallottam. Visszaemeltem tekintetem felettesemre, és szó nélkül bólintottam.
Nem telt bele 5 percbe, máris a helyszínen voltam. Jármű híján a lábaim használtam - annyira rohantam, hogy alig kaptam levegőt. A sikátor előtt lelassítottam és próbáltam szabályozni a légzésem, hogy ne fedjem fel magam, ha még lenne itt valaki.
Ahogy beléptem a szinte végeláthatatlan sötétségbe, elfogott a hányinger... Már érezni lehetett a bomló hús szagát, pedig alig fél órája történhetett az eset.. Láttam a kislány vérbe fagyott, törékeny testét, az elvágott torkát, üveges tekintetét... Aztán teljesen elborzadtam, mikor a nyakára kötött lufit megláttam. Gyűlöltem azt, aki ezt tette, bárki is lehetett az.. És azt is, hogy itt kellett lennem, és igenis rá kellett néznem a holttestre, hogy nyomok után kutassak...
Leguggoltam a kis test mellé, és a kislány feje mellett egy almát találtam, benne egy késsel. A kés volt a gyilkos fegyver, semmi kétség: tiszta vér volt az éle. Egy kesztyűvel óvatosan megemeltem az egészet, úgy, ahogy volt, és egy tasakba raktam, hátha lesz rajta ujjlenyomat...
Mégis ki lehetett ez az elmebeteg..? És hogy kéne a nyomára akadnom? Semmi sincs egy gyümölcsön és egy késen kívül..
Megvan! Lábnyomok! Előhalásztam a táskámból a telefonom, és annak elemlámpájávak világítottam meg a földet. Annyi vér van itt, biztosan belelépett!
Sajnos azonban csalódnom kellett... Az ég világon semmit nem találtam... Úgy döntöttem, kimegyek a sikátorból a friss levegőre, hogy kiszellőztessem a fejem. Amikor azonban kiértem a napfényre, szokatlan dologra figyeltem fel: az eset ellenére rengeteg ember volt az utcán.. Biztos hallottak, vagy talán még láttak is valamit.. Akár így van, akár nem, ez az egyetlen esélyem..!
Belevetettem magam az embertömegbe.
|
- Unalmas... unalmas.. unalmas.. unalmas.. bahhh!
Könnyed rugalmas léptek szántják végig a város utcáit. Hófehér hajzuhatag leng a nyomában mint a végzet szászlaja, ugyanígy hosszú fehér kabátja.
A hófehér rém gyümölcsvágó kést forgat ujjai között és ragadozó tekintete egyik járókelőről a másikra cikázik. Odaballag egy lufiárus kislányhoz és leguggol elé.
- Hello kicsilány...
Bizalomgerjesztő mosolyt akart húzni az arcára, ám ez inkább volt olyan mint egy rémisztő vicsor. Jól érzi, hogy a kislány egy áldott, és bizony annyira kis zsenge kis tündérke, hogy nem esik nehezére majd elbánni vele.
- Ugyan... ne félj tőlem csak a segítséged szeretném kérni.. cserébe veszek tőled egy lufit... mi szólsz hozzá?..
A kislány ártatlan tekintettel pislog a hófehér szörnyetegre, és mivel elég karizmatikus jellemmel bír, így hamar egy bólintást kap válaszul. A kislány kezét megfogva egy sikátorba sétál vele, majd ott ismét leguggol elé. Nem intéz hozzá további felesleges megszólalást. Előkapva a gyümölcsvágó kését, elvágja a gyermek torkát, majd hagyja hogy a teste a karjaiba omoljon. Apró kis kristály emelkedik ki a gyermek testéből, amit megfogva magához is vesz. A kristályt megcsókolja, majd egy bordó básony batyuba zárja, elrejtve azt kabátja belső zsebébe. A hullát lefekteti, a nyakára kötözi a piros lufit, majd mint akinek semmi dolga nincsen, kisétál a sikátorból, és elvegyü a nyüzsgő tömegben.
Egy almát is a helyszínen hagyott, benne a gyümölcsvágó késsel. Ujjlenyomat nincs rajta, hiszen kesztyűben ért a késhez.
|
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
